Gondolatok, Zenék, Linkek, Idézetek

Feb. 25, 2016

....élni vagy túlélni...örök kérdés.

Feb. 13, 2016

Nem jó beleszólni a mások dolgába, de a cikkben idézettek közül néhány nálam is kiveri a biztosítékot és bár nem szólok, a saját gyerekeimnél igyekszem ezeket kerülni. Korántsem gondolom, hogy tökéletes szülő lennék, de igyekszem felnőni a feladathoz. Szeretem őket és igyekszem magamat is, emellett próbálom az arany középút elvét követni, nem mindig sikerül..sokszor nem. Vannak félelmeim a jövőjükkel kapcsolatban, de melyik szülőnek nincs. Viszont nem szeretném tudatosan magamat se és őket se hosszútávon szerencsétlenné vagy élhetetlenné tenni. Ez a cél. Nagyon elgondolkoztató az alábbi írás. Egyetértek azzal, hogy egy kisgyereknek végig kell tudni ülni egy ebédet a családdal. Azt meg egyenesen rühellem, amikor az üdítőt kibontják a gyereknek a boltban, mert azt gondolom, kibírja a pénztárig. Valamint egyetértek a reális elvárások felállításával, és azzal is, hogy a gyereket úgy érdemes nevelni, hogy ne szopassuk se saját magunkat halálra és őbelőle se csináljunk egy a közösségbe és az életbe beilleszkedni képtelen személyiséget, mert ha anyu és apu nem lesz, akkor jön csak az igazi, tömör szívás, márpedig egyszer nem lesznek. Tudom én, a jószándék, pont az, amivel az a bizonyos pokolba vezető út ki van kövezve. Ettől függetlenül nap mint nap szembesülök azzal, hogy gyarló vagyok és persze vannak az enyéimnél lényegesen jobban, okosabban nevelt gyerekek is. Az igazság, tudom, odaát van, de azért ha van kedvetek olvassátok el és elmélkedjetek egyet rajta, ti is.

Oh és mégegy gondolat, ami szerintem ultragáz, amikor a szülő a saját kis ekhójának neveli a gyerekét, akit aztán gondosan a saját glóriája fényesítése, értsd ezalatt a saját baszott nagy önbizalomhiánya által okozott űr kitöltésére használ. Ettől kiver a víz. Na ez az a fajta gyerek, akit a legeslegjobban sajnálok. Nem azt mondom, hogy nem szar érzés, mikor a gyerek megkérdőjelez és vitázik és nem ért egyet akár ízlésbeli, akár egyéb véleményeddel. Vagy ha el kell ismerned, hogy ő jobban tud valamit. De jómagam megijednék, ha folyton egyetértenének. A kultúrált vitára és véleménykifejtésre meg lehet tanítani őket. Valahogy. Ha rájövök a pontos receptre, ígérem leírom majd. 

http://pozitivnap.hu/eletmod/az-5-legsulyosabb-gyermeknevelesi-hiba-amit-egyre-tobb-szulo-elkovet

Jan. 22, 2016

S ha már példaképek, akkor Billy Idol Rebel Yell-jét küldeném, mindenkinek, aki szereti! Futáshoz is alkalmas.

Jan. 22, 2016

Néhány közeli barátom tudja rólam, hogy évek óta pánikbeteg vagyok. Valójában azt hiszem, sokkal régebben, mint azt tudnám magamról. Pszichológus unoatestvérem, (aki valójában sokkal több ennél és vér szerint nem is rokonom, de ezt majd máskor mesélem el) ugyan pedzegette ezt már korábban is, mikor együtt laktunk, de akkor még sokszor bulizásba, alkoholba fojtottam a dolgot, aztán egy fiú "megmentett", szerelmes lettem (megint másik sztori) és akkor a dolog az iránta való aggódásban nyert kifejezést. Szegény fiú. Így utólag bizonyára érthető, miért lett annak akkor vége, amikor, de remélhetőleg azóta már kiheverte. Sokat gondolok rá és szeretettel, remélem ez kiegyenlíti a mérleg nyelvét, ami az én karmámat, Hofisan szólva: - Várjál midet? Apámmal szólva: - Azt mivel írtják? - illeti. Mostanában futással kúrálom magam, nagyon sok feszkót futottam ki az utóbbi hetekben magamból azt hiszem. Tegnap irtam egy posztot a Fb-n, melyben felsoroltam pár embert, aki futás szempontból a pédaképem. Aztán ültem a kádban és mikor borotváltam a lábam, jött a felismerés. Az egyik dolog, amiért boldog vagyok, hogy a 21. században születtem, hogy a szinte világ bármely pontján vagyok beszélhetek a barátaimmal vagy családtagjaimmal, akár órákat. Nem kell hosszas leveleket írni (minap megtaláltam Helga keresztmamám (keresztmamából kettő jutott egyébként és ez is klassz!) hetvenvalahányban anyámnak, Latinából írt, 6 oldalas levelét. Még az átkosban disszidáltak. Aztán meg is szakadt egyszer a kapcsolat valahogy, de ez már nincs meg. Sokkal kényelmesebb valakit felcsörgetni Skype-on és nem is kerül többe, mint a havi internet előfizetés. Emlékszem én még arra, amikor homokórával telefonáltunk. Persze nem nagyanyámmal...Zsuzsa nagynéném mesélte egyszer, hogy nagyanyám annyit beszélt, hogy simán melléraktad a stabilt, megfőzted az ebédet és mire visszamentél, Mimike még mindig beszélt. Ő jó kuncsaft lenne a mai mobilszolgáltatóknak, sajnos ezt már nem érhette meg. Szóval a real-time kommunikáció az egyik oka, amiért remek a 21. században élni. A másik az, hogy könnyedén találhatsz embereket, akiket tisztelsz, akik inspirálnak és ez a mindennapi életed problémáira/pánikodra egyaránt jelenthet gyógyírt. Azon gondolkoztam, hogy sokáig nem tiszteltem másokat, egyetemen volt még az első évfolyamban egy srác, aki jóbarátom volt, s aki iránt ezt éreztem, tiszteletet. Örömet leltem a vele való beszélgetésben, mert művelt volt, okos, jószándékú és mélyen vallásos, de nem úgy nyálas, álszent módon, hanem tényleg. Jómagam nem vagyok hívő vagy vallásos, klasszikus értelemben biztosan nem maximum a gravitációban és a szeretetben hiszek, ezekben nagyon, meg persze a matekban. De nem csak ezért tiszteltem, hanem mert hajlandó volt vitázni is, akár a hitéről is, semmi bigottság. Szóval tegnap a kádban elkezdtem azon gondolkodni, hogy mára már több embert tisztelek, ez a korral járó alázat is, viszont mindegyiket másért és mind mások. Sokszor ideológiailag, vallásilag, gondlkodásmódban, életvitelben. Akkor mégis mi a közös bennük? Megvalósították az álmaikat, hitelesek, örömet lelnek valamiben, amit csinálnak és bár magabiztosak, nem kényszerítik a véleményüket senkire és nem ahhoz kötik a mások iránt való érzelmeiket, hogy egyetértenek-e velük azok vagy sem, hanem pusztán a kölcsönös szimpátiára. Hát ilyenek az én példaképeim. Ezúton is köszönöm nekik a mindennapi inspirációt!

Jan. 19, 2016
A húsvéti felkelés

Már tervezem, hogy kicsit kigyúrom magam az ír történelemből, ha már jósorsom idevetett. Lássuk, miért fontos év a 2016. az írek számára!